Magyar Profi Drift Bajnokság I. futam - Kakucs
Koppkereszt vagy amit akartok
Magyar Profi Drift Bajnokság I. futam - Kakucs
Az égiek nem voltak túl kegyesek hozzánk, hiszen elkélt a nagykabát. A profi drift pilóták azonban mindent
megtettek azért, hogy felmelegítsék a szívünket. Egy-egy bátrabb megindítás, egy-egy őrült tempójú
kanyar, egy-egy fizikának is ellentmondó szög láttán már nem fázott senki sem a Magyar Profi Drift
Bajnokság első, kakucsi futamán.
A Kilinccsel Előre Drift Kupa szervezői egy igen izgalmas és technikás pályát alakítottak ki a versenyzők
számára a megszokott kakucsi nyomvonalon. Egy manjival való megindítást követően két érintési zóna,
majd egy külső és egy belső érintési pont várta, hogy a pilóták minél inkább megközelítsék őket. Annak
érdekében, hogy a pontozás alapjául szolgáló feladatokat a nézők is jól értsék, Szili Krisztián György
Szilveszter tolmácsolásával előbb lassú, majd versenytempójú körben mutatta meg, hogy mi az elvárás.
A kvalifikáció több szempontból is izgalmas volt. Egyrészt most pontozott először ebben a felállásban az új
bírói csapat, másrészt most tesztelték a téli fejlesztéseket és az új vasakat a versenyzők.
Még a festék sem száradt meg talán Grózinger Zsolt Nissan S14-esén, mellyel az első versenyen rögtön az
első helyre kvalifikálta magát. Őt követte a sorban a kb. 270 lóerős E500-as Mercedesszel Szabó Szilárd,
aki nagyon pontosan és tempósan fűzte végig a pályát. Két tökéletes pilóta, két véglet autóban…
A mai verseny során minden drift pilóta megfogadta Angyal Péter versenyigazgató tanácsát: „Ne egymás
ellen, hanem egymással csatázzatok!”
Az első csatát Temesvári Péter vívta Simon Csabával. A két visszahívással is járó tsuisok során volt egy kis
koccanás, volt pár kiegyenesedés és jópár gyönyörű szög. A továbbjutó Simon Csabi lett.
A mai nap második megmérettetésén Sándor Ádám nem tudott elindulni Zalabai Zsolt ellen. Ennek okát
Mészáros Zsolt így fordította le holland bíró társának, Olafnak: „Diffi kaputt.” J
A harmadik harc a kvalifikáció során 106 km/órával bekezdő Szabó Szilárd és Szili Krisztián között folyt.
Rögtön az első körben leesett az elöl haladó Szilárd E500-ának lökhárítója, így a mögötte haladó Krisztián
hibázni kényszerült. A második kör azonban már egyértelműen Szilárd felé billentette a mérleg nyelvét,
hiszen sokkal agresszívabban és pontosabban fűzte végig a pályát. Tóth „Alapos” Géza, Szilárd jó barátja
viccesen jegyezte meg: „Biztosan belülről egy madzaggal oldotta le a lököst, amikor látta, hogy kezd
szoros lenni.” J
Nehezen dőlt el Szántó Nikolett „NeroM3” és a terepmintás E30-cal induló Porkoláb Péter közötti harc is,
hiszen minimális volt közöttük a különbség mindvégig. A kihívást követően Péter azonban sokkal nagyobb
szögeket vállalt és jobbak voltak a terhelésváltások is.
Izgalmas harcot ígért Simon Csabi és Grózinger Zsolti harca. Grózinger Zsolti a bivalyerős új autójával
először elöl haladt. Az őt lekövető Simon Csabi azonban többször kiegyenesedett, így nulla pontot
kapott. A második kör már egál-szagú volt, azonban a Csabi által elhibázott első kör miatt egyértelműen a
mátészalkai csibész jutott tovább.
A hatodik tsuiso sem volt izgalmaktól mentes, hiszen ebben a gyenge autóval pontosan versenyző Szilárd,
valamint az egész nap hihetetlenül precízen autózó Zalabai Zsolt került össze. A fiúk kiegyenlítetten
versenyeztek, hihetetlen, de 101 km/órás sebességgel száguldottak egymás mellett, azonban a második
A következő párharc során Grózinger Zsolti megmutatta, hogy mit nem szabad a hátul haladó autónak
tennie. Az S14-gyel akkora tempóval érkezett meg Porkoláb Peti E30-asára, hogy már nem tudták elkerülni
a csattanást. Grózinger Zsolti autója nem sérült meg, Porkoláb Peti autóján azonban féltengelyt kellett
cserélni, így kérdéses volt, hogy el tud-e majd indulni a döntőben…
A nap utolsó előtti csatája már a bronzért folyt, ahol az első körben Grózinger Zsolti óriási szöget vállalva
esett be az első érintési zónába; Zalabai Zsolti tökéletesen lekövette. A második körben a helycserét
követően azonban Grózi került ki győztesen a tsuiso-ból, ugyanis olyan erővel és vehemenciával támadta
ellenfelét, olyan tökéletes íven ment végig, hogy azt még a bírók is állva nézték.
Az utolsó összecsapásnál nemcsak amiatt izgultak Porkoláb Peti szurkolói, hogy Péter nyerjen, hanem
azért is, hogy a négy fokos hidegben (aznap már második alkalommal!) kicserélt féltengely bírja majd a
kiképzést. A fiúk jó munkát végeztek, az autó szépen muzsikált, azonban Szabó Szilárdot ma senki sem
állíthatta meg. Matt fekete Mercedese füstjébe burkolózva ma Porkoláb Péternek be kellett érnie a
második hellyel.
Így profi kategóriában a Magyar Profi Drift Bajnokság 1. fordulójának dobogója a következőképpen
alakult:
1. Szabó Szilárd
2. Porkoláb Péter
3. Grózinger Zsolt
Ne feledkezzünk meg azonban a kakucsi hétvégén rajthoz álló street kategóriájú versenyzőkről sem, akik
megmutatták mindenkinek, hogy hamarosan a profik között lesz a helyük. Versenyük dobogósai:
1. Peter Kurnava
2. Várfalvi Gábor
3. Tápai Attila
A Magyar Profi Drift Bajnokság I. fordulójával egy időben rendezték meg az Eger Rallyt. Ezúton gratulálunk
az Eger Rally szervezőinek a színvonalas munkájukhoz és a versenyhez, és egyben jobbulást kívánunk a
sportbíróknak.
E kicsit hosszúra nyúlt beszámolót zárjuk stílusosan a mai győztes, Szabó Szilárd szavaival:
„Miután sikerült tökéletesen beállítani az autót, bíztam benne, hogy egy dobogós hely meglehet. Az első
helyre nem számítottam, de nagyon örülök neki. Sajnálom, hogy Grózinger Zsoltival végül nem kerültünk
össze, de a máriapócsi Kihívás napján még erre is lesz lehetőségem. Bár lehet, hogy egy ilyen erős autó
ellen nehéz lesz harcolni.”
A júliusi Drift Kihívás Napja előtt azonban lesz még egy forduló Máriapócson, még pedig a rallycross
versennyel egybekötve május 19-20-án. Gyertek, tartsatok ott is velünk! A jelszó továbbra is: Kilinccsel
előre!
További információ:
VÁMOSI-NAGY Gergely „SAjt” - sajto@drifting.hu