A Pályán a hatodik generáció.
Megérkeztek a 2013 Nascar Sprint Cup versenyautói. Nagy változás következett be sorozat életében, a 90 évek végére a versenygépek teljesen elmozdultak a valóságtól és a széria autók semmiben nem hasonlítottak az utakon futó társaikhoz. Ezen szeretne változtatni a sorozat, aminek az első lépéseit még 2008-ban megkezdték az 5. Generációval. Elérkezett a következő lépcső és immáron a 6. Generációs versenyautók kisebb nagyobb túlzással WTCC-s módra hasonlítanak utcán közlekedő társaikra.
A Tesztek már javában folynak, hisz a szezon már a csapatok ajtaján kopogtat. Február 24.-én kezdek a híres Daytona 500-al és a 26 futamos alapszakaszt 10 futamos rájátszás követi.
Személy szerint én már most rajongok az új autókért hisz szebbek biztonságosabbak gyorsabbak, így minden adott egy újabb fantasztikus szezonra. Kérdés ki hogy tud majd megbarátkozni az új fejlesztésű gépcsodákkal. De jó Amerikai szokás szerint a V8 erőforrások minden jó feltétel biztosítanak.
Szóval nincs más hátra lehet vágni a centit egy bő másfél hónap és felbőgnek a motorok. De hála istennek addig is lesz sok remek verseny.