Brad Keselowski Talladega Hőse!
Alabamába látogatott a Nascar mezőny, mondhatni hazatért. Déli vidéken imádják a versenysorozatot az emberek és nagy kultusza van a versenyzésnek errefelé.
Jeff Gordon indult az élről és minden jel arra mutatott hogy a nagymenők között fog eldőlni a futamgyőzelem sorsa. Aztán elkezdődött a Csillaghullás Jimmie Johnson volt az első nagy név aki kiesett az olajpumpa meghibásodása miatt a 61. körben. Ezután elég szépen haladt a mezőny nagyobb galiba nélkül ment a lökhárítón autózás, egészen a 142. körig. A körbe irkálás és mesélés helyett beszéljen helyettem a videó, mert kicsit mérges vagyok mikor az ártatlanok szenvednek (föleg ha kedvenc pilótáim is közte vannak :) )
Az új raj után hála Istennek nem volt nagy tülekedésben újabb baj. Gond nélkül ám elég harcos kedvben haladtak a kockás zászló felé a pilóták! Én 25 körrel a vége elött Matt Kenseth győzelmére fogadtam volna, nagyszerűen tartotta magát egész verseny ideje alatt az élmezőnyben. De két körrel a vége előtt történt még egy nagy baleset ami azt is jelentette hogy GWC ( Green, White, Checker) Finish következett a megfelelő izgalmakat feltálalva. A Középmezőnyből kirobbanva Brad Keselowski és Kyle Busch duó úgy meglódult hogy meg sem álltak a célig mindenkit alaposan maguk mögött hagyva ( Nascar viszonylatban). Brad szenzációsan védekezve tartotta maga mögött a fiatalabb Busch-t és szerezte meg idén a második győzelmét!
Talladega-i futam végeredménye 194 kör:
Helyezés | Pilóta | Gyártó | SPONSOR |
Pont |
---|---|---|---|---|
1 | Brad Keselowski | Dodge | Miller Lite | 47/4 |
2 | Kyle Busch | Toyota | M&M's | 43/1 |
3 | Matt Kenseth | Ford | Best Buy | 43/2 |
4 | Kasey Kahne | Chevrolet | Farmers Insurance | 41/1 |
5 | Greg Biffle | Ford | 3M / O'Reilly Auto Parts | 40/1 |
6 | Clint Bowyer | Toyota | Aaron's / Alabama National Champions | 38/0 |
7 | David Ragan | Ford | Front Row Motorsports | 37/0 |
8 | Trevor Bayne | Ford | Motorcraft / Quick Lane Tire & Auto Center | 0 |
9 | Dale Earnhardt Jr. | Chevrolet | National Guard / Diet Mountain Dew | 36/1 |
10 | Jeff Burton | Chevrolet | Caterpillar | 35/1 |
11 | Jamie McMurray | Chevrolet | Bass Pro Shops / Tracker Boats | 33/0 |
12 | Aric Almirola | Ford | Verifone Sail | 32/0 |
13 | David Gilliland | Ford | Taco Bell | 31/0 |
14 | Marcos Ambrose | Ford | Stanley | 30/0 |
15 | AJ Allmendinger | Dodge | Shell / Pennzoil-AAA | 29/0 |
16 | Travis Kvapil | Toyota | Burger King / Dr Pepper | 29/1 |
17 | Paul Menard | Chevrolet | Turtle Wax / Menards | 28/1 |
18 | Casey Mears | Ford | GEICO | 27/1 |
19 | Michael Waltrip | Toyota | Aaron's "Color your way to Talladega" | 26/1 |
20 | Kurt Busch | Chevrolet | Phoenix Construction Services | 25/1 |
21 | Bobby Labonte | Toyota | Bush's Baked Beans | 23/0 |
22 | David Reutimann | Chevrolet | Tommy Baldwin Racing | 22/0 |
23 | Denny Hamlin | Toyota | FedEx Express | 22/1 |
24 | Tony Stewart | Chevrolet | Office Depot / Mobil 1 | 21/1 |