Hajsza a győzelemért! (Rush) - Ahogy én láttam!
Azok táborába tartozok akik rohantak megnézni a filmet mert már több mint egy éve várunk rá. Nekem több okom is van rá, az első az autósportok iránti szenvedélyem a második hogy imádom a jó filmeket is a harmadik pedig talán a fő ok ami miatt beültem a moziba és nem vártam meg a DVD-t vagy egyéb más verziót.
Az pedig hogy két éves korom óta nézek Forma-1-et. Az első igazi nagy kedvencem Prost volt, és mialatt felnőttem ezen a sporton nagyszerű és izgalmas csatákat éltem át a képernyők előtt. De az a bizonyos 1976*os idény kimaradt számomra hiszen még meg se születtem, viszont rengeteget mesélt róla nekem Édesanyám és Édesapám futam nézések közben. Gyakorlati helyen suliban is ott volt a falakon az újságokból kivágott cikkek Lauda balesetéről és Hunt-ról ahogy pózol a lányok gyűrűjében. Egyszerűen mikor megtudtam hogy film készül belőle azonnal látni akartam és számoltam a napokat a premierig!
Eljött a várva várt nap és elkezdődött a film úgy be voltam előtte zsongva mint egy óvodás kisgyerek. Épphogy elkezdődött már a rabjává is váltam, az autók hangja a képi megoldás a motorok és a hetvenes évek hangulata beszippantott. Titkon féltem tőle hogy egy unalmas kész tényekkel teli életrajzi filmet fogunk látni de nem így lett. Az első pozitív dolog az volt hogy James és Niki felváltva mesélik történetüket és nem áll egyikőjük oldalára se. Így a film végére mind a két emberért lehet szorítani és gyakorlatilag annyira egyenlő a bemutatás hogy ha akarnánk akkor se tudnánk választani kinek a győzelméért is szorítunk valójában. Mind a két pilótának megvannak a hibái előnyei és képességei. Egy dologban viszont egyeznek hogy annyira utálják és nem akarják hogy a másik legyőzze őket hogy a halállal is szembe néznek viszont a tisztelet is kölcsönösen megvan.
Nagyon figyeltek a film alkotói hogy minden korhű legyen és ez 100% sikerült is! Olyan dolgokra is figyeltek hogy a kommentátorok hangjai és szövegei a versenyek alatt ugyan az ami igazából el is hangzott a közvetítések alkalmával és még a bakikat is benne hagyták.Pl mikor a mindent eldöntő Japán futamon összekeverte a riporter a bal és a jobb kereket és kijavítja magát, az ilyen apróságok miatt is éli át (vagy újra ez, korfüggő), az egész évadot. Nem gondoltam volna hogy végig tudok izgulni úgy egy filmet hogy tudom hogy mi a vége! De ez sikerült és olyan film élményt kaptam amit még sose! A film izgalmas, vicces, erotikától és drámától sem mentes a sérülések elretetőek és valóságosak ezért is hátborzongatóak. Egyszerűen komplex és kiváló megadta azt amiből koromnál fogva kimaradtam és köszönöm a rendezőnek hogy megalkotta ezt a remekművet és általa mi is átélhetjük ezt a csodás világbajnoki idényt!
Hozzá teszem hogy teljes legyen az életérzés James Hunt módra mentünk moziba. Ő sajtótájékoztatók közben Wiskeyzett mi pedig az aktuális menübe kevertük és tátott szájjal néztük végig a Forma-1 legnagyobb csatáját.
Minden sportág rajongónak kötelező darab a film és azok is élvezni fogják akiknek semmi fogalma sincs a versenyzésről és nem szereti a Forma-1-et! De a veszély megvan hozzá hogy ezután beleszeret!!!
UI: Utálom a feliratos filmeket de ezt szigorúan csak így szabad megnézni!!! Olyan ez Mint Joker hangja a Batmanben!! Utánozhatatlan!!