A valóra vált álom! - Bútor Robi 207 S2000-el indul idén!
Bútor boldog és bizakodó
Valóra vált az álma: egy Peugeot 207 S2000-est vet be az idén
Minden jó, ha jó a vége. De mi van akkor, ha már az eleje is jó?
Erre a kérdésre az idei ralibajnokság végén kapjuk meg a választ.
Méghozzá Bútor Róberttől és Tóth Imrétől.
Az utolsó, vagy talán az utolsó előtti pillanatban vált biztossá, hogy a páros azzal az autóval állhat rajthoz a hazai sorozatban, amellyel igazán szeretett volna, vagyis egy Peugeot 207 Super2000-essel. Bútornak ez volt a vágya – s teljesült. Mi ez, ha nem ideális szezonkezdet?!
„Hosszú tárgyalások után értük el a célunkat, s állapodtunk meg a Peugeot Hungáriával. Esetünkben tényleg nem túlzás, hogy az utolsó előtti pillanatban, hiszen hat órával azelőtt kaptuk meg a hazai importőr írásos válaszát a támogatásról, hogy összehívtam egy csapatmegbeszélést, amelyen azt közöltem volna a fiúkkal, hogy nem jött össze a Peugeot-projekt. Így viszont azt mondhattam el, hogy nagyon is összejött és készülhetünk az álmunk valóra váltására” – mondta Bútor Róbert.
Az első feladat kipipálva, hiszen a siker receptje a raliban úgy kezdődik: végy egy jó autót…
Nos, ez megvan.
A recept aztán úgy folytatódik: adj hozzá egy jó pilótát és egy jó navigátort. Ez is rendben van. Aki ismeri az utóbbi, majd’ két évtizedben sikert sikerre halmozó Bútor Róbertet és a rendkívül rutinos, nem mellesleg háromszoros abszolút bajnok navigátor Tóth Imrét, annak nem lehetnek kérdései ezzel kapcsolatban.
Szóval a „hozzávalók” megvannak a sikerhez, úgyhogy jöhet a célmeghatározás. Bútornak nyilván az a terve, hogy a lehető legjobb pozícióban végezzen a magyar bajnokságban, sőt, ha a szerencse is mellé áll, akkor a dobogó legfelső fokán.
Ez nyilván nem lesz könnyű, már a kategóriatársak ellen sem, de azzal, hogy a magyar mezőnybe az idén visszatérnek a World Rally Carok, még kiszámíthatatlanabbá válik a bajnokság végkimenetele. De a raliban éppen ez a szép, hogy kiszámíthatatlan.
„A szokásos év eleji kérdések motoszkálnak a fejemben: mennyire tudok gyors lenni, mire leszünk képesek ezzel a technikával. Az biztos, hogy sokkal könnyebb dolgom lesz, mint az utóbbi két évben, s már csak emiatt is nagyon bizakodó és motivált vagyok. Alig várom, hogy elrajtoljon a magyar bajnokság és benne legyünk a sűrűjében. A verseny hetében száz kilométeres tesztet tervezünk, mert így lesznek a legfrissebbek az információk, így hangolódhatok rá leginkább a versenyre, így érhetem el, hogy ne legyenek kételyeim…” – nyilatkozta Bútor Róbert, aki az országos bajnokság szezonnyitóján, az április 5-7. között tartandó Eger-ralin veti be először versenykörülmények között a Peugeot 207 S2000-est.
A csapat
TAGAI RACING TECHNOLOGY
Ellenfelekből barátokká váltak, most barátokból „üzletfelek” (is) lesznek. Bútor Róbert az egyik legjobb cimborájától, Tagai Tamástól (egészen pontosan és hivatalosan a Tagai Racing Technology-tól) bérli a Peugeot 207-est az idei szezonra. „Tamás nagymértékben hozzájárult a szerződés létrejöttéhez, amiért köszönet jár. Egész évben az ő csapata biztosítja majd a teljes szervizhátteret, az alkatrészeket és a mérnöki szolgáltatásokat is. Emiatt nem aggódom, a TRT csapata rendkívül rutinos, nemcsak hazai, nemzetközi viszonylatban is. A Peugeot pedig a szezonkezdet előtt megkapta az utolsó fejlesztéseket” – mondta Bútor Róbert.
Tagai Tamást nyilván arról kérdeztük, technikailag mire lehet képes a Peugeot 207-es az idei magyar bajnokságban: „Az utolsó fejlesztésű WRC-kkel optimális esetben nem lehet felvenni a versenyt, főleg nem a kevésbé technikás magyar pályákon. A többi ellenféllel szemben viszont abszolút esélyes lesz Robi, ami azt jelenti, hogy egész évben ott lehet a mezőny elejében. Eddig nem dolgoztunk túl sokat együtt, mindössze egy Mecsek-rali van mögöttünk, de ott jó eredményt értünk el, remélem, az idén folytatódnak a közös sikerek” – mosolygott Tagai Tamás.
(Forrás:http://www.butorrobi.hu)